MEGVALÓSULT TEVÉKENYSÉGEK

Csoportos foglalkozások 

 

2017.02.15. Konfliktuskezelési technikák fejlesztése csoportfoglalkozás

A foglalkozás 2017. február 15-én valósult meg az Eszterházy Károly Egyetemen, Czövek Andrea előadásával. A fent említett szakértő szociálpedagógus, egyrészt tart már évek óta Egerben családok számára foglalkozásokat, másrészt az Eszterházy Károly Egyetemen tanít. Mivel ebben a tevékenységben elsődleges célcsoportunk a családalapítás előtt álló fiatalok, ezért vontuk be az Egyetemet, ahol a hallgatók jelentkezését kértük.

A résztvevők mind 20-30 év közötti fiatalok, nagyobb részük párkapcsolatban él, de még házasság és gyermekvállalás előtt állnak. Jelenlegi kapcsolatukban, leendő családjukban a konfliktusok erős érzelmeket váltanak ki belőlük, így fontos az ezeket kezelő technikákat megtanulni. 20 fő jelenlétével valósult meg a csoportfoglalkozás, melynek nagy előnye volt a kis létszám, másrészt a csoport összeszokottsága.

Szó esett a saját magunk megbecsüléséről, a megértésről, amit a társas kapcsolatok vizsgálata, együttműködés másokkal, együttérzés irántuk követett. Így jutottunk el a családig, a benne lévő problémákig és az azok megoldásáig. Az előadó példákkal is szolgált a konzultációi és előadásai során látott-hallott tapasztalatokból. Az esetfeldolgozások segítették a résztvevőket a témakör feldolgozásában és hosszabb távú hatásként a fejlődésükben is.

Az elméletet követte az információk feldolgozása, melyben már ténylegesen is dolgoztak a jelenlévők. Az előadó interaktív gyakorlatokkal késztette a fiatalokat a tapasztalataik megosztására, beszéltek saját párkapcsolataikról, problémáiról, majd helyzetgyakorlatok alkalmazására került sor.

Konfliktushelyzeteket játszottak el csoportosan és párosan, elsősorban olyanokat, amelyek egy párkapcsolatban és egy családban kialakulhatnak. Akváriumgyakorlatok révén az előadó arra kérte a jelenlévőket, hogy akik nem vesznek részt a szituációk eljátszásában, megfigyelőként működjenek közre, majd beszéljék át tapasztalataikat.

A program legvégén az előadó lehetőséget biztosított a hallgatóságnak élményeik megosztására, kérdéseik feltevésére is. Az erre kapott válaszok és a személyes hozadék által még sikeresebbnek ítélhetjük a csoportfoglalkozást.

2017.03.20. Önismereti csoportos foglalkozás

A foglalkozás sokféle tartalommal elképzelhető, azonban a célcsoport számára és célokhoz rendelve már szűkíthető a foglalkozás témája. A foglalkozás helyszíne a Szalai Közösségi Ház volt, Eger egyik szegregált városrészében, a Szalában, így a résztvevő célcsoport is a hátrányos helyzetű és a roma népességűek közül került ki. A roma lányok nehéz, sokszor ellenséges társadalmi környezetben nőnek fel. Az iskola, a többségi csoportok gyakran negatív megítélése hat az énképükre, az önmaguk megítélésére is. Az önismereti foglalkozás célja ennek megfelelően az én-erősítés, a hatékony kommunikációt és önkifejezést segítő elemek megismerése és begyakorlása (érzelmek felismerése, vágyak tudatosítása, nonverbális jelzések). A résztvevő fiatalok nagyobb részt párkapcsolatban élnek, gyermekvállalás előtt állnak (egyikük április elejére várja a babáját).

16 fő jelenlétével valósult meg a csoportfoglalkozás, melynek nagy előnye volt a kis létszám, másrészt a csoport összeszokottsága (egy környéken élnek, ismerik egymást). A csoportfoglalkozást úgy szerveztük, hogy a következő héten ugyanúgy találkoznak egy csoportfoglalkozás keretein belül (problémamegoldás), melyen a most hallottakat is felhasználják, másrészt már úgy kezdődik a foglalkozás, hogy egy ismert és összeszokott csoport találkozik.

A foglalkozás szórakoztató gyakorlatokon keresztül valósult meg, de lehetőséget teremtettek a beszélgetés elmélyítésére is. Kártyákat húztak, ahol tulajdonságokat értelmeztek, szerepjátékos gyakorlatokat folytattak, ahol csak nonverbális eszközt használhattak a kommunikációra, stb.

A feladat nagy derültségeket okozott, de voltak hasznos tapasztalok is belőle.

Megbeszélték azt is, hogy a játék tapasztalatai hogyan forgathatóak be a párkapcsolat, család (különösen a több generáció együttélése kapcsán) harmonikusabbá tételébe. Mit tehetnek ők, mint nők, a kommunikációjuk segítségével, és az erősségeik felhasználásával a gyermeknevelés, családi élet sikeresebbé tételében.

 

2017.03.27. Problémamegoldási stratégiákat fejlesztő csoportos foglalkozás

A foglalkozás helyszíne Eger szegregált városrészében történt, a Szalában, a Szalai Közösségi Házban. Az itt élő, elsősorban romák családi szocializációja és a családok által közvetített minta miatt sok megoldatlan ellentét jellemzi életüket, ezért még inkább nagyobb szükségük van a problémák kezelésére.

A résztvevő fiatalok nagyobb részt párkapcsolatban élnek, gyermekvállalás előtt állnak. A célcsoportra jellemzően halogatják a családban keletkező akadályokat, és a családtagok nem tisztázzák az otthoni feladatokat. Gyakran egymásba csúsznak a felnőtt és a gyerek szerepek, ami bizonyos kötelezettségek megvalósítását gátolják (pl. iskolába járás, háztartásvezetési feladatok stb.).

16 fő jelenlétével valósult meg a csoportfoglalkozás, melynek nagy előnye volt a kis létszám, másrészt a csoport összeszokottsága. A csoport már múlt héten is találkozott egy foglalkozás keretein belül (önismereti csoportfoglalkozás), így az ott hallottakra és tanultakra építettük fel a mostani programot.

A foglalkozás olyan gyakorlaton keresztül valósult meg, amelyet az egyik egri civil szervezet, az Érted Agria Alapítvány által fejlesztett szerepjátéka segített. A játék egy kártyajáték, amely a művészet eszközével jelenít meg családi szerepeket és az életciklusokhoz és szerepekhez kapcsolódó feladatokat. A kártyák lehetőséget adnak a fentiek tisztázásán kívül az értékek tisztázására is.

A foglalkozás nyitókörrel kezdődött, hogy mindenki meg tudja osztani, hogy milyen hangulatban van, és mit vár a csoportfoglalkozástól.

A feladat az volt, hogy húzzanak a pakliból, és a kártyákból rakjanak ki egy történetet. Ahogyan azt vártuk, mindenki a saját aktuális helyzetére fordította át, és elmesélte, hogy mit érez. Megbeszéltük, hogy kinek a megoldandó problémájához mivel tudnak hozzájárulni a szereplők, mi a fontos, kinek mi a feladata, és mi az ő szerepük a megoldásban. Az erről való beszéd a sikeres kommunikációjukat is segíteni tudja. A következtetéseket, tanulságokat leírtuk, hogy jobban megmaradjon és, hogy rendezettek legyenek a vélemények, gondolatok, amelyek elhangzottak.

2017.05.10.Családi életre nevelés csoportos foglalkozás

A foglalkozás 2017. május 10-én valósult meg 14.00-kor az Eszterházy Károly Egyetemen, Pappné Kormos Zsuzsanna előadásával. A fent említett szakember gyermekvédelmi esetmenedzser, mediátor, pár-és családterapeuta-jelölt, konzultációkat, előadásokat tart, könyvet is írt a témában, a fiatalok körében népszerű. Mivel ebben a tevékenységben a családalapítás előtt álló fiatalok a fő célcsoport, ezért az egri Eszterházy Károly Egyetem hallgatóit vártuk a csoportfoglalkozásra.

A jelenlévők 20-30 év közötti fiatalok, zömük párkapcsolatban él, de még egyikük sem házasodott meg és alapított családot. Az iskolában sem tanulják meg azt, hogy milyen is lesz a családi élet, hogyan kell erre felkészülni, a problémákat kezelni és megoldani, valamint arra is elég kevés lehetőségük van arra, hogy az egyes szerepeket megtanulják a szüleiktől. Ezért különösen szükségét éreztük a családi hivatásra való felkészítésnek.

Az előadó a program elején bemutatkozott, ismertetőt adott a mai program tartalmából. Örömmel látták a fiatalok, hogy azok a témák kerülnek felszínre, amik épp foglalkoztatják az ilyen korúakat: a szerelem, a párválasztás és a családalapítás, ráadásul mindez a nem formális tanulás eszközeivel, interaktív módon. Az előadó közvetlenségével már rögtön meg tudta szólítani a fiatalokat, bizalommal nyíltak meg, főleg úgy, hogy saját életéből is hozott példákat (férjes asszonyként és 2 gyermekes anyaként). Saját hibáit vállalva segítette a résztvevőket, hogy elinduljanak a családi életre való sikeres felkészülés útján.

Az előadó kérdőívet töltetett ki a fiatalokkal, kezdetben saját magukra vonatkoztatva, majd jelenlegi kapcsolatukra, valamint hogy mi a véleményük a családi életről és a nevelésről. A kérdőív kérdései és válaszai mentén haladva beszélgetéseken keresztül ismerte meg még jobban az előadó a hallgatókat.

A foglalkozás során egy kapcsolat kezdetétől jutottunk el a családban való létig.: a kezdeti a pár megismerésétől kiindulva, el a komoly kapcsolatokban történő viselkedésig, majd egészen a házasságig és a gyerekvállalásig.

2017.06.07. Nevelési módszerek csoportos foglalkozás

A foglalkozás az Új Nemzedék Közösségi Térben valósult meg, Csépe Ágnes gyermekklinikai és mentálhigiénés szakpszichológus vezetésével.

A résztvevők mind gyermekes szülők voltak, emellett több bölcsődei dolgozó is a jelenlévők között volt.

A csoportfoglalkozást tartó előadó a program elején bemutatkozott, ismertetőt adott a mai program tartalmából. Az első fél órában egy elméleti rész volt, melyben bemutatatta a helyes és helytelen nevelési módszereket, megoldási javaslatokat kínált az utóbbiak esetében. Az előadó úgy gondolta, hogy ha a gyermekeket nevelők jobban megismerik a nevelési módszereket, akkor sokkal inkább képesek lesznek alkalmazni azokat.

Az elméleti prezentációban az előadó felvezette az egyes nevelési módszerek fajtáit, az azokra jellemző kihívásokat és problémákat. Majd szóba kerültek a családi életciklus modellek, ahol érintettük a családfejlődés szakaszait, a csecsemőkortól kezdve a kamaszkorig.

Fontos volt megismerni az előadónak a résztvevőket is, ezért önismereti kérdőívet töltetett ki, kezdetben saját magukra, majd családjukra, az ott zajló nevelési eszközökre vonatkoztatva. A kérdőív kérdései és válaszai mentén haladva beszélgetéseken keresztül ismerte meg az előadó a hallgatókat.

A következő szakaszban lehetőség nyílt arra, hogy az elméletet a gyakorlatban is hasznosítsák és a saját családi életükre vonatkoztatva is kipróbálhassák.

Szerepjáték keretein belül kerültek bemutatásra helyzetek, amikről szó volt. Előre megírt szituációkat játszottak el úgy, hogy a saját gyermekeikkel hogyan alkalmaznák ezeket. Érdekes volt látni, hogy a kommunikáció stílusa mennyire más hatással volt az adott szituációra (pl. hangszín felemelése).

Az előadó arra is figyelt, hogy a szituációk eljátszása után kielemezte a helyzeteket, és ahol szükséges volt, változtatási stratégiákat is javasolt. A foglalkozás végén levonták a gyermekes szülők a megfelelő tanulságokat.

2017.06.14. Szülői feladatok csoportfoglalkozás

A foglalkozás a JELenLÉT Jóga és Életmód Műhelyben, Hasilló Annamária vezetésével valósult meg. A fent említett szakember szülésznő és szoptatási szaktanácsadó, mindemellett csecsemő- és kisgyermekkori zavarokkal és segítségnyújtással foglalkozik. A résztvevők mind gyermekes anyukák voltak, akik még GYES-en vannak, de nehezen birkóznak meg a szülői feladatokkal, valamint hozták magukkal a gyermekeiket is, így még családibbá vált a légkör.

Az előadás témája az volt, hogy olyan módszereket és stratégiákat osszon meg a szülőkkel, amivel sokkal könnyebbé válik számukra a szülői lét. Mivel pici babákról beszélünk, a szülők még tanulják az új szerepeket és az ezzel járó kihívásokat. A jelenlévők mind egyetértettek abban, hogy nehezen megy a szülői és egyéb szerepek összeegyeztetése.

Egy bemutatkozó kör nyitotta a csoportfoglalkozást, ahol az anyukák röviden elmondták kik ők, valamint bemutatták a gyermekeiket. Az ezt következő rész az előadó bemutatkozása volt, valamint beszélt a foglalkozáson következő témakörökről.

Ezután következtek a tényleges gyakorlatok: csoportos és páros feladatmegoldás, szerepjátékok, interaktív gyakorlatok, amelyeket az előadó használt. A szituációs játékokban olyan élethelyzetek kerültek bemutatásra, melyekkel a kisgyermekes anyuka találkozik, és válaszút elé kerül. Az előadó nem szólt bele, azonban a szerepjátékok befejeztével kérte a többieket, hogy véleményezzék a helyzetkezelést, és ő maga is megoldási javaslatokat ajánlott.

Az előadás végén lehetőséget kaptak a saját kérdéseik feltevésére. Itt érvényesült leginkább a foglalkozás lényege, hogy egymástól tanulunk a legtöbbet, ugyanis nemcsak a szakember segített a megoldásban, hanem a többi résztvevő is válaszolt. Gyakori kérdések voltak pl. hogy a stresszt hogyan tudják kezelni, hogyan tudják a feszültséget a gyermek elől elrejteni, hogyan tudják megoldani a munkába való visszakerülést hogy a gyermek ne sérüljön, hogyan küzdjenek meg a modern technika okozta viselkedészavarokkal stb.

2017.07.20. Generációk közti együttműködés csoportfoglalkozás

A foglalkozás helyszíne Stiller Tamás mesterszakács saját lakása és annak udvara volt. A foglalkozást tartó a közmédia Család-barát magazinjában főz rendszerességgel, a Schef a Családban weboldalt üzemelteti, emellett a Világos Kert Alapítvánnyal az Ovikert programot folytatja pici gyermekekkel. Különös hangsúlyt fektet a főzés területén a család és a generációk bevonására.

Az előadás témája az volt, hogy a közös főzés és programok által közelebb tudjuk hozni egymáshoz a korosztályokat. Az idősek egyetértettek abban, hogy nehezen megy a kommunikáció az unokákkal. A gyermekektől hasonló választ kaptunk, fordított esetben, nem tudják elképzelni, milyen lehetett a nagyszülők élete. Mindkettő célcsoport részéről megvan az igény a másik korosztályhoz való közelebb kerülésre, ezért is jelentkeztek a csoportfoglalkozásra.

A generációk egymásra találását úgy szerveztük, hogy a főzés és a tűzhely melege összehozza az embereket. Az idősek olyan ételek elkészítését mutatták be a fiataloknak, amik hagyományos receptek az ő gyermekkorukból, segítettek nekik az elkészítés folyamatában, pl. megmutatták a tésztagyúrás lépéseit, aztán már az unokákra bízták. Mindezt a mesterszakács koordinálta. Természetesen ennyi fő az udvaron berendezett mobilkonyha mellett nem fért el, így az udvar többi részén a résztvevőkkel a projekt 2 szakmai megvalósítója vezette a foglalkozást. Kitöltésre került egy kérdőív, más-más került kitöltetésre a generációk által. Az idősebbeknek a fiatalokra, a fiataloknak pedig az idősekre jellemző szavakból, programokból, stb. álló kérdésekre kellett válaszolni.

Ezután következett a csoport szétválasztása: a rokonok külön csoportokat alkottak, és vagy a konyhapultnál tevékenykedtek együtt, vagy csoportos feladatmegoldásokat folytattunk külön az udvar más-más pontján velük. Kérdezz-felelek folytán próbáltuk kitalálni az okokat, miért és hogyan zárja el egymástól a 2 generáció magukat.

Mindemellett természetesen folyamatos rotálásban történt a főzöcskézés, Stiller Tamás koordinálta a folyamatokat. Jó volt látni az idősektől, milyen szeretettel adták át az ő tanításukat a sütésben-főzésben, a fiataloktól pedig hogy igény volt a tanulásra.

2017.08.03.Idősebb generációközösség aktivizálása és integrálása a helyi közösségbe csoportfoglalkozás

A foglalkozás helyszíne Stiller Tamás mesterszakács saját lakása és annak udvara volt, aki tartott 1 hasonló foglalkozást generációk között. Az idősek közt több olyan volt, aki magányos, sőt beteg, így számukra nagy élmény volt, hogy részt vehettek ezen a programon.

Az előadás témája az volt, hogy a közös főzés és programok által közelebb tudjuk hozni egymáshoz a korosztályokat. Az idősek egyetértettek abban, hogy nehezen megy a kommunikáció a fiatalokkal. A gyermekektől hasonló választ kaptunk, fordított esetben, nem tudják elképzelni, milyen lehetett a nagyszülők élete. Mindkettő célcsoport részéről megvan az igény a másik korosztályhoz való közelebb kerülésre, ezért is jöttek el a csoportfoglalkozásra, kíváncsian várták a megoldási javaslatokat és a gyakorlatokat, valamint úgy vélték, hogy ennek az egyik leghatékonyabb formája az, amikor egymástól tanulnak.

A generációk egymásra találását úgy szerveztük, hogy a főzés és a tűzhely melege összehozza az embereket. A fiatalok mutatták be az időseknek olyan ételek elkészítését, amik a modern technika eszközeit felhasználva készült ételek. A kézi munkához és a sparhelthez szokott idősek először viszolyogtak ezektől, és idegenkedve olvasták az ételek neveit, aztán izgalommal használták a robotgépet vagy sütötték meg a csirkét sous vide technikával. Mindezt Stiller Tamás koordinálta. Mivel ennyi fő az udvaron berendezett konyha mellett nem fér el, így az udvar többi részén a résztvevőkkel, kitöltésre került egy kérdőív, melyben telefon, számítógép és internet-használati szokásaikról kérdeztük.

Ezután következett a csoport szétválasztása: a vegyes generációk külön csoportokat alkottak, és vagy a konyhapultnál tevékenykedtek, vagy csoportos feladatmegoldásokat folytattunk külön az udvar más-más pontján. A kérdőivek mentén haladva párbeszédet folytattunk a generációk között, megkérdeztük őket, mit tartanak saját generációjuk legnagyobb problémájának.

Mindemellett természetesen folyamatos rotálásban történt a főzöcskézés. Jó volt látni a fiataloktól, hogy most ők is meg tudják mutatni, amit ők tudnak, és hogy ezt át tudják adni az időseknek.

2017.08.17. Generációk közötti szakadék csökkentése

A foglalkozás helyszíne Stiller Tamás lakása és annak udvara volt. A fent említett mesterszakács a közmédiában főz rendszerességgel, a Schef a Családban weboldalt üzemelteti, emellett a Világos Kert Alapítvánnyal az Ovikert programot folytatja pici gyermekekkel. Nagy hangsúlyt fektet a főzés területén a generációk bevonására, ezért kértük fel a csoportfoglalkozás megtartására, ahogyan már 2 alkalommal is tettük ezt. A résztvevők között több generáció is megjelent. Az idősek közt több olyan volt, aki magányos, sőt beteg, így számukra nagy élmény volt, hogy részt vehettek ezen a programon.

Az előadás témája az volt, hogy a közös főzés és programok által közelebb tudjuk hozni egymáshoz a korosztályokat. Az idősek egyetértettek abban, hogy nehezen megy a kommunikáció az unokákkal. A gyermekektől hasonló választ kaptunk, fordított esetben, nem tudják elképzelni, milyen lehetett a nagyszülők élete. Mindkettő célcsoport részéről megvan az igény a másik korosztályhoz való közelebb kerülésre, ezért is jelentkeztek a csoportfoglalkozásra.

A generációk egymásra találását úgy szerveztük, hogy a főzés és a tűzhely melege összehozza az embereket. Az idősek olyan ételek elkészítését mutatták be a fiataloknak, amik receptek az ő gyermekkorukból, hogy elmagyarázzák nekik, ez az ő korukban, hogyan történt, segítettek nekik az elkészítés folyamatában, hogyan kell csörögefánkot csinálni vagy hogyan kell a rétestésztát kinyújtani. Mindezt Stiller Tamás mesterszakács koordinálta. Azokkal akik nem a főzés folyamatában vettek részt, a fiatalokat kértük meg, hogy tanítsák meg az időseket egy készségre.

Kezdetben mindenkivel kitöltettünk egy kérdőívet arról, hogyan látják a saját kapcsolatukat a másik generációval, miket látnak hibának, min változtatnának.

Ezután következett a csoport szétválasztása: vagy a konyhapultnál tevékenykedtek együtt, vagy csoportos feladatmegoldásokat folytattunk külön az udvar más-más pontján velük. Az előbb említett kérdőíveket a külön-külön történő feladatmegoldásnál kielemeztük a kitöltőkkel.

2017.10.26. Egészséges és tudatos életre való nevelés csoportos foglalkozás

A foglalkozás helyszíne a Baba Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány egyik edzőterme volt. Ezen alkalommal a családos gyerekes szülők lettek megszólítva. A foglalkozást vezető, Farkas Éva, egy egészséges táplálkozásban jártas szakember, tréner és életmódtanácsadó volt.

A foglalkozást részt vett, elsősorban anyukák mind-mind nagy hangsúlyt fektet a mindennapokban a mozgásra, mindannyiuk járt / jár valamilyen edzésformára a gyereknevelés mellett, ezért érezték fontosnak, hogy át tudják adni az egészséges és a tudatos élet alapelveit a gyerekeiknek és családjuknak is, formálni az értékrendszerüket, a mai foglalkozáson tapasztaltak segítségével.

A foglalkozást vezető inkább a gyakorlatra helyezte a hangsúlyt, igyekezett elfoglalni az anyukákat és a gyerekeket folyamatos kézműves feladatokkal, valamint mozgásos, játékos feladatokkal is tarkította a 2 órás foglalkozást.

Az anyukák már amennyire idejük engedte a gyerekek mellett beszélgettek tanácsokat kaptak az előadótól arra, hogyan is fér bele a gyereknevelésbe ez a fajta tudatos szemléletmód és nevelés. Szó esett arról, hogy nem csak a testnek kell van szükségre az egészséges táplálásra, hanem a léleknek is, amely táplálja majd a szellemet. Ahogyan élünk, mozgunk, táplálkozunk, az kihat a lelki és szellemi állapotunkra is.

Egészséges ételek kerültek bemutatásra (elfogyasztásra is), az előadó felhívta a figyelmet a zöldségek, gyümölcsök fontosságára, az alapanyagok és az azokból készített ételek minőségére, és a folyadékfogyasztásra. Figyelmeztetett arra is, hogy fontosak a jó példák, hiszen ha a gyermekek azt látják, hogy a szülő is egészségesen táplálkozik, ők is ugyanezt a példát fogják követni, és könnyebben rávehetők az egészséges táplálkozásra.

A mozgásos gyakorlatok előtt és után pedig a foglalkozást tartó felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a rendszeres mozgás amellett, hogy karbantartja testünk állóképességét, segít a stressz csökkentésében is, ráadásul a tevékenység alatt bőven van időnk gondolatainkat is rendezni.

2017.11.25. Egészséges és tudatos életre való nevelés csoportos foglalkozás

A foglalkozás helyszíne az előző foglalkozáshoz hasonlóan Baba Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány egyik edzőterme volt. Ezen alkalommal a családos gyerekes szülők lettek megszólítva, viszont abban különbözött az előző alkalomtól, hogy itt nem pici gyermekükkel érkeztek a szülők. A foglalkozást vezető szintén Farkas Éva volt.

A résztvevők az előző alkalommal ellentétesen eddig nem folytattak egészséges életmódot, rendszeresen testedzést, viszont a jövőben szeretnék a saját és a családjuk érdekében is, ezért jöttek el erre az alkalomra. Így a foglalkozást vezető is inkább az elméletre helyezte a hangsúlyt és kevesebb gyakorlatra.

A foglalkozás egy bemutatkozással kezdődött, ahol szinte példa nélkül elhangzott minden jelenlévőtől az a mondat, hogy tudják, hogy fontos lenne az egészséges életmód, de mégsem képesek elkezdeni, vagy ha belekezdtek is, akaraterő és elhivatottság híján nem tudták / akarták folytatni, így már el sem jutottak a gyerekeik felé történő példamutatással.

A legnagyobb figyelmet erre irányította a foglalkozást tartó, hiszen a legnagyobb ráható erő egy gyerek részéről, az hogy látja, hogy ha a szülei is egéeszséges életvitelt folytatnak, akkor ők ezt fogják utánozni, motiválni fogja őket is, hogy a szüleikre hasonlítsanak e téren is. Egészséges táplálkozásba beleilleszthető ételeket mutatott be, többeket meg is kóstoltatott velük, valamint több szakkönyvet, szakirodalmat, valamint hasznos weboldalakat ajánlott, amelyek segítségével könnyebben elkezdhetik az ezek mindennapi életbe való beleillesztést. Játékos elemekkel feladatokat töltetett ki a résztvevőkkel, pl. egészséges ételek tesztje, állítsunk össze napi étkezést a gyerekeknek, stb.

A mozgás elkezdésére is felhívta a figyelmet, többek között saját magukat is ajánlva, hiszen sok testedzés a Baba Mama Szabadidő Alapítvány óráin is elérhető, mind a gyermekeknél (külön gyerekekre szabott edzésformák), mind a felnőtteknél, sőt közös tornákra is speciális figyelmet fordítanak.

2017.12.27. Szülő- fiatal, fiatal-fiatal kommunikációja csoportos foglalkozás

A foglalkozás a JELenLÉT Jóga és Életmód Műhelyben, Hasilló Annamária vezetésével valósult meg. A fent említett szakember szülésznő és szoptatási szaktanácsadó, mindemellett csecsemő- és kisgyermekkori zavarokkal és segítségnyújtással foglalkozik. A résztvevők GYES-en lévő szülők voltak, akik hozták magukkal a piciket, valamint volt néhány jelenleg babát váró is köztük.

A résztvevők közül sokan már ismerték egymást, így elég baráti és meghitt légkör alakult ki a foglalkozáson. Először egy kisebb bemutatkozásra került, sor majd az előadó beszélt a mai napon várható programokról.

Elmondta, hogy gyakorlatokat és példákat szeretne bemutatni az anyukáknak a helyes kommunikáció érdekében, hiszen a legtöbbjük még a gyerekvállalás és –nevelés kezdetén van, még könnyen taníthatóak és formálhatóak a kicsik ilyen téren is.

Kezdetben a családi kohézió, kötődés, összetartás kialakításáról esett szó. A mai rohanó világban szinte semmire nincs idő, mégis fontos lenne időt szakítani ezekre. Ha erős kohézió alakul ki a szülő és a gyermek, később a testvérek között, akkor könnyebben képesek lesznek kifejezni az érzéseiket egymással szemben, jobban tudják oldani a feszültséget és az esetleges szorongásukat.

Az előadó fontosnak tartotta kiemelni a kommunikáció meglétén belül annak milyenségét, hiszen a stílusa nagyban befolyásolja annak hatékonyságát. Szerette volna fejleszteni a szülők verbális és nonverbális kommunikációs készségeit, így szerepjátékok segítségét vette igénybe, melyben olyan szituációkat játszottak el, melyek később előfordulhatnak a családi élet és a gyermeknevelés során.

Az előadó nem folyt bele a szituációkban, azonban a végén kérte, hogy beszéljék meg a látottakat, tapasztaltakat és ekkor javasolt esetleges helyesebb kommunikációs módszereket, változtatási módszereket ajánlott a hatékonyabb kommunikáció érdekében.

2018.01.16. Életvezetési, életmódbeli és életviteli kompetenciák fejlesztése csoportos foglalkozás

A program helyszíne a Baba Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány egyik edzőterme volt, ahol a családos és gyerekes szülők lettek megszólítva, néhányuk a gyermeket is magával hozta. A foglalkozást vezető, Farkas Éva, egy egészséges táplálkozásban jártas szakember, tréner és életmódtanácsadó. A csoportfoglalkozás már megvalósult kétszer az előző évben, ennek a folytatása volt ez az alkalom.

A téli hónapokban inkább beszorulnak az emberek az otthonukba, kevesebbet mozognak, többet táplálkoznak. Ezen a gondolkodásmódon próbáltunk javítani az egészséges táplálkozásra és tudatos életvitelre fókuszálva tréner és életmódtanácsadó segítségével.

A foglalkozáson részt vett, elsősorban anyukák mind-mind nagy hangsúlyt fektetnek a hétköznapokban a mozgásra, mindannyiuk járt vagy jár jelenleg is valamilyen edzésformára gyereknevelés mellett, ezért érezték fontosnak, hogy át tudják adni az egészséges és tudatos élet alapelveit a gyerekeiknek és családjuknak is, formálni az értékrendszerüket, a mai foglalkozáson tapasztaltak segítségével.

A programot vezető az elméletre és a gyakorlatra is hangsúlyt fektetett, szóba került a helyes étkezés kialakítása, a tudatos életmódra adott tippeket, sportolási lehetőségeket ajánlott. A résztvevők mind meséltek az általuk folytatott életmódról is, amiből végül egy mindenki számára hasznos beszélgetés alakult ki.

A gyakorlati részben egészséges ételek is bemutatásra és elfogyasztásra kerültek. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy mindent lehet enni, csak figyelni kell azok minőségére, mennyiségére, valamint arra, hogy mit milyen egészséges alapanyaggal lehet helyettesíteni. A mozgásos gyakorlatok előtt és után pedig a foglalkozást tartó felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a rendszeres mozgás amellett, hogy karbantartja testünk állóképességét, segít a stressz feloldásában, megnyugtat, melyek nem csak mindennapi életünk során segíthetnek, hanem a családba is át tudják vinni a szülők ezeket az alapelveket.

2018.02.28. Konfliktuskezelési technikákat fejlesztő csoportos foglalkozás

A foglalkozás tartója Pappné Szabó Anita szociálpedagógus, mentálhigiénés szakember volt. Az egyik kiemelt célcsoport került kiválasztásra a foglalkozás során, a családalapítás előtt álló fiatalok, egyetemisták. A résztvevők mind 20-30 év közötti fiatalok voltak, ahogy a bemutatkozásokból és tesztekből az elején megtudtuk, szinte mindannyian párkapcsolatban élnek, de egyikőjük meg kötelezte még el magát a gyerekvállalás és a családalapítás mellett.

Az előadó asszony először egy elméleti prezentációt tartott, melyben a konfliktusok valódi okairól beszélt, technikákat mutatott be, melyekkel kezelhetjük azokat, tippeket adott a beszélgetések milyenségére a beszélgető és a meghallgató fél részéről is. Különös hangsúlyt fektetett a nemek közötti különbségekre, arra hogy mennyire másképp reagálnak le egy adott vitás helyzetet.

A következő részben az ún. Thomas-Klimann-kérdőívet töltette ki velük, ahol 30 a párkapcsolati konfliktusok kezelésével kapcsolatos mondatpár közül kellett kiválasztaniuk azt, hogy melyik jellemzi jobban az ő viselkedésüket az adott szituációban.

Egy másik teszt is kitöltésre került a résztvevők által, ez 25 olyan kérdés volt, melyre válaszolniuk kellett a saját párkapcsolatukra jellemzőek alapján.

Végül ezeket is kielemezték az előadó segítségével.

A résztvevők nagyon aktívak voltak, válaszoltak a kérdésekre, sőt néha ők maguk vetettek fel olyan témákat, melyekre választ vártak az előadótól.

A foglalkozás legvégén mesterségesen generáltak konfliktushelyzetekre, melyekre az eddig hallottak alapján sikeres problémamegoldási javaslatokat tettek. Mindannyiuknak meg kellett ígérniük 3 olyan dolgot, amiben mostantól változni fognak, amit jobban akarnak csinálni a kapcsolatukban és a konfliktusok kezelésében.

Olyannyira sikeres lett a foglalkozás, hogy a program után még többen személyes konzultációra kértek lehetőséget az előadótól.

2018.03.02. Önismereti csoportos foglalkozás

A fenti témakörben tartott foglalkozást ugyanaz az előadó valósította meg, mint az előző csoportfoglalkozást is, valamint a célcsoport kiválasztása is az előzőhöz hasonlóan történt, azaz az Eszterházy Károly Egyetem fiatal, 20-30 éves kor közötti hallgatói kerültek bevonásra. Egy kezdeti bemutatkozásra került sor az előadó valamint a fiatalok részéről, ahol képet adtak jelenlegi helyzetükről, saját maguk önismeretéről és párkapcsolatukról egy önismereti teszt által.

Mindezek után a foglalkozást tartó szórakoztató játékokat és feladatokat vetett be azért, hogy még jobban kiismerhessék a résztvevők saját magukat és társaikat. Többek között kommunikációra (találják ki a tulajdonságokat kire vonatkozott, jellemezzék a másikat pozitív és negatív jellemzőik alapján, stb.) és nem verbális kommunikációra (szerepjátékok, szituációk) épülő interaktív feladatokkal zajlott saját maguk megismerése, melyek során jobban megnyíltak a fiatalok.

A kedvenc „játékuk” az volt, amelyben kategorizálni kellett magukat (a kategóriák közé tartozott pl. szín, állat, növény stb.), aszerint, hogy 1. mi lenne most 2. mi lenne szívesen 3. szerinte mások minek látnák őt. Nagyon érdekes és elgondolkodtató volt látni, hogy mennyire másokká szerettek volna válni a résztvevők, mint amilyen a jelen helyzetük, másrészt, hogy mennyire eltért az is, hogy mások hogyan látják őket.

Meglepő módon az önismereti témán belül a szexualitás témaköre volt az, amitől tartott a foglalkozást vezető, mégis a legérdekeltebb téma volt a résztvevők által. Könnyedén megnyíltak a vonzalom, vágy, erotika, stb. témában is egyrészt egy idegen előadó, másrészt szinte ismeretlen vagy csak kicsit ismert más résztvevők előtt is, és nem érezték zavarban magukat, akkor sem, amikor ilyen téren kellett beszélniük a saját tulajdonságaikról és a párkapcsolatban betöltött szerepéről.

Összességében a résztvevők mind pozitívan fogadták az elmúlt 2 órát, hasznosnak vélték, hogy képesek lettek saját maguk reálisabb megismerésére, mindemellett több önismereti és önfejlesztő módszert is el tudtak sajátítani az előadás és a helyzetgyakorlatok által.

2018.04.23. Családi életre nevelés csoportos foglalkozás

A célcsoport: a családalapítás előtt álló fiatalok újabb alkalommal lettek megszólítva az előző 2 alkalommal is előadó szociálpedagógus és mentálhigiénés szakember, Pappné Szabó Anita által, szintén 20-30 éves családalapítás előtt álló, az Eszterházy Károly Egyetemen tanuló fiatalok voltak a programra jelentkezők.

Az előadó egy bemutató keretein belül először a párkapcsolatok kialakulásáról és a párválasztásról beszélt, mik azok amik befolyásolják azt, hogy kit szeretünk meg. Ezután a tulajdonságokra helyezte a hangsúlyt, hogy mik azok a jellemzők, amiket a résztvevők fontosnak tartanak egy párkapcsolatban Itt már bevonta őket is, akik a legkülönfélébb válaszokat adták, a leggyakrabban elhangzóak az őszinteség és a bizalom voltak.

Az elméleti rész végén mutatta be a fiatalok mostani helyzetét példákkal szemléltetve majd a családdal járó változásokat és igyekezett felkészíteni a résztvevőket a leendő problémákra és nehézségekre. Ezt az ismeretterjesztő előadást gyakorlatban is megvalósították interaktív feladatok (elsősorban játékok és szituációs feladatok) által.

Párokat kellett alkotni, amikor is egy családban / párkapcsolatban előforduló élethelyzeteket játszottak el, mesterséges konfliktusokat generáltak, amit utána kezeltek. Ami igazán hasznos és tanulságos volt, hogy a szerepjátékok eljátszása után minden egyes „párt” és viselkedésüket átbeszélték, melyekből mindenki tanulhatott és levonhatta a következtetéseket, hogy mennyire van felkészülve a családi életre. Az egyik legérdekesebb megfigyelés az volt, hogy mennyire más szemléletmódjuk és megoldásuk volt a férfiaknak és más a nőknek.

Az idő rövidsége miatt sajnos csak röviden sikerült kifejteni a témákat és megvalósítani a feladatokat, hiszen valamennyire külön órát lehetett volna szánni. Pontosan emiatt mentek oda többen a végén az előadóhoz és kérték el az elérhetőségeit egy későbbi kapcsolatfelvétel és tanácsadás ügyében. Összességében mindannyian pozitívan értékelték a foglalkozást, valamennyien hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.

2018.05.16. Problémamegoldási stratégiákat fejlesztő csoportfoglalkozás

A foglalkozás szintén Pappné Szabó Anita által valósult meg, ugyanúgy a célcsoport (20-30 év közötti gyerekvállalás és családalapítás előtt álló fiatalok), az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói részvételével. Az előadó a hangsúlyt kezdetben egy elméleti előadásra helyezte, ahol döntési folyamatokról beszélt, valamint arról, hogy azok a problémák, amelyekkel most szembesülnek fiatalként, családban, szülőként még jelentősebbé, többé válnak és sajnos újra és újra felmerülnek.

Az elméletet a gyakorlat követte, az előadó szerette volna megismerni a résztvevőket, így önismereti kérdőívet használt, amit ki is elemeztek. Változatos technikákat alkalmazott a továbbiakban is, így került sor a szerepjátékokra, ahol felhívta a figyelmet az önálló problémamegoldásra való törekvésre, és az analitikus valamint kreatív gondolkodás fejlesztésére.

Párokat / csoportokat kellett alkotni, ahol mindennapi, a párkapcsolatokban előfordulható élethelyzetekben megoldást kellett keresni egy megoldási terv készítésével.

Fontos volt, hogy a szituációkban fel tudják ismerni, beazonosítani a problémát, hogy azután ki lehessen azt elemezni, majd a problémamegoldó technikákkal helyesen megoldani. Többen is megijedtek a rájuk váró feladatkörökről (elsősorban a nők, akikre a feleség- és anyaszerep is vár), de az előadó megnyugtatta őket, és igyekezett az ilyesfajta szituációk eljátszására velük, valamint azok kielemzésére. Vicces és tanulságos pillanatokat okozott viszont, amikor megcserélték a nemi szerepeket, és teljesen máshogy reagáltak le szituációkat nők és férfiak (pl. gyereknevelési problémánál nő túlstresszelte, férfi könnyedébben kezelte).

Az eljátszott szituációk végén az előadó arra kérte a résztvevőket, hogy amikor hazamennek a párjukhoz, beszéljék meg velük a ma hallottakat, és igyekezzenek a jövőben ezek mentén haladni a párkapcsolatukban (és a későbbi családalapításuk során).

A foglalkozás végén több hallgató is odament az előadóhoz, egyéni kérdéseket feltéve a témában.

2018.06.19. Idősebb generációközösség aktivizálása és integrálása a helyi közösségbe csoportfoglalkozás

A fenti program a nyár és a jó idő miatt szabadtéren, Eger központi parkjában volt megtartva. Felkértük egyik partnerünket, a Fabatka Portát, aki az átányi Intergenerációs napon is nagy sikerült aratott, hogy hozzák el az egyedi fából készített népi játékaikat. Az idősek ismerték ezeket, pl. diótörő, ördöglakat, stb., de a kisebbeknek ez újdonságot jelentett, és nagy élménnyel fogadták a hagyományos népi játékokat.

Emellett még közös süteménysütéssel és dekorálással hoztuk közelebb egymáshoz a generációkat Gyüre Mariann közösségszervező segítségével, melyet mind a 3 korosztály nagyon élvezett. Muffint sütöttek az idősebb generáció tagjai, amire a kicsikkel közösen dekoráltak szívecskékkel, dekor gyöngyökkel stb. Ezen a foglalkozáson nem az elméletre és az előadásokra, hanem a közös élményekre és a szórakoztató programokra fektettük a hangsúlyt.

Az idősebbeket megkértük arra, hogy meséljenek az élményeikről, amik az ő gyerekkorukban történtek, ezáltal is közelebb hozva egymáshoz a fiatalabb generációkat és a nagycsaládokat.

2018.07.28. Generációk közti együttműködés

Ezen a programon is kifejezett célként szerepelt a többgenerációs jelenlét. Úgy gondoltuk, hogy ezt egy olyan programelemmel lehet ezt elérni, ahol szerepel egy közösen végzett feladat, melyben észrevétlenül tanul egyik életkorú fél a másiktól.

Ezen a napon is az előző többgenerációs csoportfoglalkozást vezető művelődésszervező Gyüre Mariann vezetésével valósult meg a program. Itt a kézműveskedés szerepelt központi témaként, az idősek és a fiatalok együtt tanultak közösen alkotni, vagyis jelen esetben varrni, hímezni, raffiát és fonalképet készíteni. A fiatalabbak szerencsére tisztelték az idősebbeket és az ügyességüket, és nem esett nehezükre segítséget kérni sem a technikában jártas idősebbektől.

Az előadó vezetésével nem csak a kézműves termékek készültek el, de igyekezett interaktívabbá tenni a kreatív foglalkozást. Az idősek segítségével megidézték a régi „fonó” hagyományait, amikor a munka közben összegyűlt a család és megbeszélték az őket érintő dolgokat. Meséltek arról, mennyire más volt az ő idejükben gyermeknek lenni és kérték a fiatalabbakat, hogy osszák meg az ő véleményüket is erről. Most is olyan témákat vetett fel az előadó, kérve az idősebbek segítségét, amik által elérte, hogy könnyebben megnyíltak a fiatalok, és egy olyan őszinte beszélgetés alakult ki a családtagok között, amelyekre kevés alkalom nyílt eddig.

2018.08.24. Generációk közötti szakadék csökkentése csoportfoglalkozás

Harmadik alkalommal találkozott a programot tartó Gyüre Mariann egy vegyes életkorú, nyugdíjasokból és gyerekekből álló csoporttal, ahol szintén a foglalkozás alapja egy közös élmény volt: az idősek az ételkészítés alapjaiba vonták bele a fiatalokat. Sajnos a rendkívül rossz és hűvös idő miatt a programot nem szabadtéren, hanem belső helyszínen kellett megtartanunk, így a közösen tervezett sütési előkészületeken is változtatnunk kellett.

Először az idősebbek készítették el a finomságokat, a gyerekek kedvenceit, a rétes és a palacsinta tésztáját majd kisütötték. Amíg sültek a sütemények, a fiatalok az okostelefonjukat használva mutattak az idősebbeknek olyan alkalmazásokat, amiket ők még nem ismertek, és tanították meg azoknak a használatára őket. A kedvencük a különböző filterekkel ellátott szelfik voltak, közösen a fiatalokkal, nagyon mulatságos pillanatokat okozott számukra.

A végén közösen elfogyasztották az elkészült sütiket, miközben a foglalkozást vezető koordinálta a beszélgetést. Olyan témákat vetett fel, amikkel próbálta egymáshoz közelebb hozni őket, megismerni a másik korosztályt. Összességében jó volt látni, hogy meg tudták találni egymással a közös hangot, amikor türelmesebbé váltak a másik korosztállyal.

2018.09.25. Nevelési módszerek csoportfoglalkozás

A foglalkozás a JELenLÉT Jóga és Életmód Műhelyben valósult meg, Csépe Ágnes gyermekklinikai és mentálhigiénés szakpszichológus vezetésével. A résztvevők mind gyermekes, elsősorban pici babás szülők voltak.

Az előadó a program elején ismertetőt adott a mai program tartalmából. Az első fél órában egy elméleti rész volt, melyben bemutatatta a helyes és helytelen nevelési módszereket, megoldási javaslatokat kínált. Az elméletben az előadó felvezette az egyes nevelési módszerek fajtáit, az azokra jellemzőket. Majd szóba kerültek az életciklus modellek, a csecsemőkortól kezdve a kamaszkorig. Mivel a résztvevők pici babás szülők voltak, ezért elsősorban a csecsemőkort és a bölcsődés korú gyermekeket érintő korosztályról volt szó. Fontos volt megismerni az előadónak a résztvevőket is, ezért önismereti kérdőívet töltetett ki, kezdetben saját magukra, majd családjukra, az ott zajló nevelési eszközökre vonatkoztatva. A kérdőív kérdései és válaszai mentén haladva beszélgetéseken keresztül ismerte meg az előadó a hallgatókat.

A következő szakaszban lehetőség nyílt arra, hogy az elméletet a gyakorlatban is hasznosítsák és a saját családi életükre vonatkoztatva is kipróbálhassák. A korábban említett Becker- modell alapján 4 csoportba kellett a szülőknek magukat sorolni a nevelési elveik alapján, majd elmondani, hogy ez miért sikeres és miért nem. Szerepjáték keretein belül kerültek bemutatásra helyzetek, amikről szó volt. Előre megírt szituációkat játszottak el úgy, hogy a saját gyermekeikkel hogyan alkalmaznák ezeket. Arra kérték a szereplőket, hogy elemezzék ki a szituációban kapott párt, hogy milyen hibákat vétett a helyzet kezelése során, és adjanak tanácsot, ők hogyan kezelték volna.

Az előadó arra is figyelt, hogy a szituációk eljátszása után kielemezte a helyzeteket, és ahol szükséges volt, változtatási stratégiákat is javasolt. Érdekes volt látni, hogy a legnagyobb hiba, amit említettek az a túlvédő magatartás, amit az előadó a szülők nagy részénél tapasztalt, és próbálta a szülőket a kisbaba / gyermek nagyobb tere hagyásának, önállóságának ösztönzésére. A foglalkozás végén levonták a gyermekes szülők a megfelelő tanulságokat.

2018.10.15. Szülő-fiatal, fiatal-fiatal kommunikációja csoportfoglalkozás

A foglalkozás a JELenLÉT Jóga és Életmód Műhelyben valósult meg, Csépe Ágnes gyermekklinikai és mentálhigiénés szakpszichológus vezetésével. A résztvevők nagy része GYES-en lévő anyuka volt, akik hozták magukkal a piciket, valamint volt közöttük több kismama is. A korosztályi hasonlóság miatt sokan már ismerték egymást, így elég baráti és meghitt légkör volt a jellemző a foglalkozásra. Először egy kisebb bemutatkozásra került, sor majd az előadó beszélt a mai napon várható témákról.

Elmondta, hogy példákat szeretne bemutatni a helyes kommunikáció érdekében, hiszen minden emberi kapcsolatunk alapja ez, különösen igaz a szülő-gyermek esetében. A kisgyermekek nagyrészt még a beszéd kezdetén vannak, így a nonverbális kommunikációt is kihangsúlyozta: a gesztusokat, a jeleket, a testbeszédet. A csecsemőknél kiemelte a testkontaktus hatását, a simogatás olyan hatással van már a születés után rögtön a baba fejlődésére, ami biztonságot is nyújt nekik. A következő folyamat, amikor már beszélünk is a babához, hogy felkeltsük az érdeklődését. Az előadó az ún. dajkanyelv beszédtípust ajánlotta, vagyis a felnőtt beszéd egy gügyögőbb változatát.

A családi kohézió, kötődés, összetartás kialakításáról is szó esett. Ha erős kohézió alakul ki a szülő és a gyermek, később a testvérek között, akkor könnyebben képesek lesznek kifejezni az érzéseiket egymással szemben, jobban tudják oldani a feszültséget. Nagy hangsúlyt fektetett a kistestvérek közötti kapcsolatra, hiszen ha sikerült túllépni a köztük lévő feszültségen, akkor egy olyan erős kapocs alakulhat ki köztük, ami egész életükben kitart.

Az előadó fontosnak tartotta kiemelni a kommunikáció meglétén belül annak milyenségét. Szerette volna fejleszteni a szülők verbális és nonverbális kommunikációs készségeit, így szerepjátékok segítségét vette igénybe, melyben olyan szituációkat játszottak el, melyek később előfordulhatnak a családi élet és a gyermeknevelés során. Az előadó nem folyt bele a szituációkba, azonban a végén kérte, hogy beszéljék meg a látottakat és ekkor javasolt esetleges helyesebb kommunikációs módszereket.

2018.11.14. Szülői feladatok csoportfoglalkozás

Ludányi Balázs tanácsadó szakpszichológus az egri Nevelési Tanácsadóban dolgozik, évek óta kamaszokkal, serdülőkkel foglalkozik. Ezért kértük fel őt a foglalkozás megtartására. A szülői feladatokkal nehezen megbirkózó résztvevők a gyerekfejlődés alatt több szakaszban válhatnak bizonytalanná. Mivel a téma nagyon tág és egy korábbi alkalommal egy másik előadó foglalkozása során a kismamás korszak feldolgozásra került, most a másik kritikus időszakot, a kamaszkort igyekezett az előadó bemutatni és hasznos tanácsokkal élni.

A serdülőkori válság, fejlődési krízis, amikor az élet más szakaszaihoz viszonyítva gyorsabban jelennek meg lényeges, a fejlődéssel törvényszerűen jelentkező változások. Krízis abban az értelemben, hogy felbomlik a gyermekkor egyensúlya, és hosszú éveken keresztül alakul, készülődik az új egyensúly, amely a felnőtt életét jellemzi. Ez az átmenet fájdalmas, mint majdnem minden változás. Krízis azért is, mert a kamaszoknak általában középkorú szüleik vannak – a szülőknek meg kamaszkorú gyermekük. Mind a két kort a változás korának is szokták nevezni. E kettő találkozása és együttélése önmagában is hordozza a feszültségek lehetőségeit.

A foglalkozás első szakasza a serdülőkorról és annak biológiai hátteréről, a gondolkodás fejlődéséről, a serdülők önértékeléséről, pszichés jellemzőikről, a serdülőkre váró feladatokról szólt. A második blokk gyakorlatias módon történt, interaktív módon bevonva a jelenlévőket is: Laufel tanulmánya alapján, 9 tünetben összefoglalva a serdülés veszélyeiről beszélgettek és ezen alapulva csoportosan majd párosan oldottak meg feladatokat a problémás viselkedésformákkal kapcsolatosan a szülők által hozott példákkal a saját életükből, majd ajánlott számukra olyan megküzdési stratégiákat, melyek segítségül szolgálnak az általuk említett problémák esetén.

Ilyen tanácsok voltak az identitás támogatása, a túl merev szülői attitűd kerülése és a túlvédő gondolkodás kerülése, a rendelkezésre állás, a partneri viszony a kommunikációban, munkára nevelés, idővel-és pénzzel való gazdálkodás, a határok betartása, következetesség, empátia és én-üzenetek.

2018.12.14. Életvezetési, életmódbeli és életviteli kompetenciák fejlesztése csoportfoglalkozás

Az előadó Alagyi-Kása Fanni volt, aki a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat klinikai és mentálhigiénés szakpszichológusa. A programra a családos és gyerekes szülőket vártuk, így nem is választhattunk volna jobb helyszínt a Manooka kávézótól, ami egy baba- és gyerekbarát hely, mivel a vendégfogadó tér mellett játszótér, pelenkázó, színezőfal stb. lett kialakítva.

Az előadó egy interaktív beszélgetést kezdeményezett, az alábbival kezdve: arra kérte a csoporttagokat, hogy írják fel egy papírra, hogy mit várnak el a családdá válástól, és hogy mitől tartanak? Amikor mindkét lista elkészült, alcsoportra osztotta a tagokat. A feladat az volt, hogy állítsák össze a listájukat az előző kérdésekre adott válaszokból. Arra kérte őket, hogy minden egyéni várakozás és félelem kapjon helyet az összesített listán. Ezután közszemlére tették a listákat és sorra elmagyarázták azokat, válaszoltak a többiek kérdéseire.

Szó esett a családdá válás kihívásairól, a párból-szülővé válás változásairól, a gyerekszületés utáni idővel való gazdálkodásról, a terheságyi depresszióról. Mivel ma már nem a nagyszülőkkel való együttéléses családforma a jellemző, gyakran egyedül maradnak a gyerek születésekor a fiatalok. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy ne kizárólag szülőként kommunikáljanak egymással, hanem társként is, valamint egyéb megoldási javaslatokat is ajánlott.

A time management is felhozódott, hiszen az időgazdálkodás fontos részévé válik a családnak a gyerekek megszületése után. Még egy, ezzel kapcsolatos konfliktusforrás is említésre került, az én-és a mi-idő kérdése. Az előadó tudatosította, hogy nem szégyen az, ha nem az elvárásokat követjük, hanem önmagára is időt szán, hagy időt szépítkezésre, barátokkal való találkozásra.

Legvégül szóba került javaslatként, hogy érdemes a pároknak a gyereknevelés kapcsán lefektetni a normákat, amiket következetesen be is kell tartani, valamint arra is kitért, hogy ez is gyakori összeütközést eredményez a párok közt. Szerencsés, ha egyféle normát követnek a szülőpárok, de ez igen ritka. Ilyenkor bizony kompromisszumokra van szükség.

 

 Workshopok 

 

2017.09.07. Családtervezés workshop

Az előadó és az előadás programjának bemutatkozása volt a legelső téma a célcsoportunknak, az elsősorban a családalapítás előtt álló fiataloknak a Hotel Korona Eger rendezvénytermében tartott workshopon. Majd az alábbiakra került sor a rendezvény keretein belül:

  • helyünk a párkapcsolatban – a rendszeren belüli viszonyok,
  • szülői szerepek,
  • time management a családtervezésben,
  • testi felkészülés a gyermekáldásra
  • karrier kontra család

Az előadó az alábbi témákat dolgozta fel a 2 óra során

A program végén interaktív beszélgetéssel zárta a mai napot az előadó, majd a tanulságok megfogalmazásával.

2017.12.13. Szülőakadémia workshop

Az előadó Hasilló Annamária (szülésznő és szoptatási szaktanácsadó, mindemellett csecsemő- és kisgyermekkori zavarokkal és segítségnyújtással foglalkozik) és a mai előadás programjának bemutatkozása volt a legelső téma a célcsoportunknak, a gyermekes szülőknek, mivel az időpont délelőtt volt, legtöbbjük GYES-en lévő anyuka jött a gyermekeikkel a Jelenlét Jóga és Életmód Műhelybe. Majd az alábbiakra került sor a rendezvény keretein belül:

  • tehetség management
  • egy válás hatásai
  • lelki gondok a családban
  • családi kohézió
  • szerepek és feladatok a családban

A program végén interaktív beszélgetéssel zárta a mai napot az előadó. A legtöbben a saját életükből és szülőségükből jövő problémákat vetettek fel, ahol az előadó segítséget próbált nyújtani nekik. Igaz, ezek egyénre szabottak voltak, mégis nem csak az adott szülő, hanem a többiek is tanulhattak az esetekből és a megoldási stratégiákból.

 

2018.05.10.Szülőakadémia workshop

A program előadója Kozma-Vízkeleti Dániel országszerte elismert családterapeuta és klinikai szakpszichológus volt. A fent említett úriember pároknak, családoknak segít kapcsolati problémák, életciklusbeli elakadások esetén, több cikke és könyve is jelent meg a témában. A workshop helyszíne az Eszterházy Károly Egyetem könyvtára volt, központi témája pedig a szülőséggel járó feladatok, változások és az ezzel járó problémák voltak, hogyan tudunk erre még inkább felkészülni és áthidalni azokat, hogyan tudunk megoldási stratégiákat elsajátítani hozzá.

Változatos és széles témaköröket ölelt fel az előadás és az ezt követő beszélgetés, szó esett

  • a párbeszéd fontosságáról a szülő és a pedagógus – iskola, valamint gyermek között
  • a kamaszok sajátosságairól, mennyiben más szülői kompetenciákra van szükség az édesanyának és édesapának egy tizenéves és lázadó fiatal esetében
  • mennyire függnek össze önbecsülésünk és kapcsolatunk, szülőként való helytállásunk
  • milyen elvárásaink vannak szülőként és ezekből mi jelenik meg ténylegesen
  • milyen mintákat hozunk otthonról és hogy mit kezdünk ezekkel a családi mintákkal, amikor már mi vagyunk a szülők
  • mik azok a zökkenők, amik szinte minden családban előfordulnak és hogyan tudnánk elkerülni őket.

A legtöbb szó a mai állapotokhoz és viszonyokról esett, hogy mik a nemi szerepek, szülői minták és családmodellek jellemzői napjainkban, ezek hogyan alakultak át az évek során – sajnos a mozaikcsaládok, elvált szülők, egyedül nevelt gyermekek, stb. kapcsán a résztvevők nagy része említett példákat is a saját életéből, melyekre szintén kerestünk megoldási javaslatokat a szakember által.

2018.10.18. Pénzügyi tervezés workshop

A workshop előadója Várkonyi Szabolcs volt, aki pénzügyi diplomával rendelkező közgazdász, jelenleg a Heves Megyei Önkormányzat Szociális- és Gyermekvédelmi Felügyelőségnél pályázati tanácsadó, emellett több mint 20 év tapasztalattal rendelkezik e területen. Családos emberként és kisgyermekes apukaként autodidakta módon a családi pénzkezelésbe és beletanult, így a lehető legjobb előadó került kiválasztásra a témában.

A workshopra elsősorban fiatalokat vártunk, olyanokat akik még családalapítás előtt állnak, esetleg a házasság és gyermekvállalás legelején tartanak. Mivel főleg az utóbbiak jöttek, így olyan anyukák látogattak el a programra, akik még GYES-en vannak.

Az előadó tematikusan haladt az összeköltözéstől kezdve egészen a gyermek születéséig. Az összeköltözés kapcsán megemlítette az önkormányzati albérlet / szociális lakás, garzon- fecskeházak igénylésnek menetét, a munkahely által adható albérleti / mobilitás célú / Munkaügyi központ általi lakhatási támogatásokat. A lakásvásárlást tervezőknek a hitelek fajtáiról beszélt, valamint az önkormányzat lakhatási célú valamint letelepedési támogatásáról. Külön részt szentelt a lakás eladásához, vételéhez kapcsolatos illetékekre és adókra, amikkel sokan nem számolnak.

A gyerek születése kapcsán az adó- valamint az első házasok kedvezményére hívta fel a figyelmet, és a plusz szabadságokra (pl. apaszabadság).

A nagyjából 1 órás frontális előadás után interaktív beszélgetés zajlott az előadó és a résztvevők között. Rendkívül sok kérdést kapott a CSOK kapcsán, ami a résztvevők nagy számát érdekelte, milyen feltételekkel igényelhető. Sajnos, szinte mindenkinek volt rossz tapasztalata banki ügyintézések, plusz illetékek, sikertelen lakás adásvétel stb. kapcsán és, így az előadó mindenkinek hasznos tanácsokat tudott adni.

A másik, ami kapcsán sokan érdeklődtek az a pénz közös elosztása, ahol szintén problémákba ütköztek, így tanácsokat kaptak arra is, hogyan oldják meg sikeresen a közös büdzsét.

 

A pályázat céljaihoz kapcsolódó rendezvények

 

2017.04.24.Családi nap

Helyszín: Eszterházy Károly Gyakorlóiskola udvara

A családi nap résztvevői az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola diákjai és szülei voltak, az apropója pedig a Föld napja volt, ehhez a témakörhöz igazodva került megvalósítva a rendezvény, amihez elsősorban helyi civil szervezeteket kértünk fel. A Kaptárkő Egyesület a hulladékgazdálkodás és a megújuló energiaforrások megismertetésével várta a célcsoportot, a Zöldek a Zöldekért Egyesület a különböző vegyszerekről és veszélyeiről tartott játékos foglalkozást, de megismerkedhettek a Fabatka Játszóház különböző hagyományos játékaival is. Bemutatkozott még a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és az Eszterházy Károly Egyetem Növénytani és Növényélettani Tanszéke is.

A különböző korosztályoknak – alsósoknak, felsősöknek és középiskolásoknak – eltérő programokat hirdettünk meg, így összességében minden korosztálynak sikerült megmutatnunk a környezettudatosság előnyeit, a Föld megóvását, családjaiknak pedig a fenntartható szemlélet megismerését, ezen nevelés fontosságát.

2017.06.12.Családi nap

Helyszín: Agria Park bevásárlóközpont udvara

Együttműködő partnereinket, a Média Egert, valamint a Heves Megyei Vöröskeresztet bevonva egy véradással egybekötve szerveztük meg a családi napot.

Igyekeztünk a társadalmilag fontos, nemes és komoly cselekedet mellett önfeledtebb és játékosabb programokkal is színesíteni a rendezvényt. Segítségünkre volt a rendőrség is, akik helyes közlekedési tesztlapokkal, tájékoztatókkal, kirakókkal, a helyes kerékpárhasználat és felszerelés modelljével várták be a fiatalabb generációt. Arcfestő és kézműves foglalkozásokkal vártuk a kicsiket, valamint az egész család számára vetélkedőt tartottunk, ahol a gyerekek a szülőkkel együtt mérettették meg magukat.

Ezek mellett életmód tanácsadás és kisállatsimogatás szerepelt még a programok között.

2017.06.24.Családi és egészségnap

Helyszín: Eger, Eszterházy-tér

Kültérre szerveztük a programot, Eger egyik leglátogatottabb és legforgalmasabb helyére. Hajnaltól pirkadatig tartottak a programok, Szent Iván éjszakájához valamint a nemzetközi jóganaphoz kapcsolódva. A folyamatos közös jógázás mellett még számos az egész család számára szóló programelemet biztosítottunk.

Egészségmegőrző programokat, szűrővizsgálatokat tartottunk, játékos feladatokkal mutattuk be az egészséges táplálkozás előnyeit, próbálva megszerettetni és megismertetni már a fiatalabb korosztállyal is.

Autentikus fa-és népijátékok voltak jelen animátori jelenléttel, amit a picik nagyon élveztek a szüleikkel egyetemben.

2017.08.05. Intergenerációs nap

Helyszín: Kisköre, strand

Ezt a programunkat kifejezetten hátrányos helyzetű településre terveztük. Kisköre városa teljes mértékben megfelel ennek a besorolásnak. Nyári hónap lévén, a foglalkozást a strandon valósítottuk meg. Olyan szabadtéri programokat szerveztünk, melyet a fiatalabb és az idősebb korosztály is élvezettel teljesített.

Kézműves foglalkozásokat mutattak be az idősebbek a fiatalok számára, melyekbe őket is bevonták (fémdomborítás, karkötő készítés, gyöngyfűzés). Hasonló programelem volt, ahol idősek vezették be a fiatalokat a közös étel elkészítésébe (csörögefánkot sütöttek). Emellett a helyi Kiskörei Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület hagyományos népviseletbe öltözött tagjai vonták be az ifjúságot a régi népdalok megismerése és éneklésébe. Programelem volt még a homokvárépítő-verseny, valamint a családi sorversenyek, amit elsősorban a kicsik élveztek, és egészségügyi szűrések, amit pedig az idősebb korosztály keresett elsősorban. Összességében minden korosztály nagy létszámban képviseltette magát a programelemekben.

2017.08.12. Fiatalok napja

Helyszín: Agria Park bevásárlóközpont udvara

Olyan programelemekkel vártuk a családalapítás előtt álló fiatalokat, melyek segíthetik őket az életük elkezdésében. Életpálya-tervezés, karriertanácsadás, pénzügyi tervezés, karriertippek, befektetési ötletek, családtervezés, pályaorientációs tanácsadás, vállalkozóvá válás, védőnői és prevenciós tanácsadás, ezekkel a standokkal vártuk a látogatókat.

Ezekben együttműködő partnereink voltak többek között a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara, az Új Akropolisz Filozófia Iskola Egyesület, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, az Új Nemzedék Közösségi Tér Eger, a Keviko Prevenció Védőnői Szakszolgálat Eger, valamint a 212. sz. Bornemissza Gergely Cserkészcsapat.

Az érdeklődőkkel beszélgetve gyakori tapasztalat volt, hogy nem nagyon voltak tisztában azzal milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre életük elkezdésében, vagy ha igen, bizonytalanok voltak. Viszont szinte minden érdeklődő hasznos információkkal és ötletekkel gazdagodva távozott a rendezvényről.

2017.09.09. Családi-és egészségnap

Helyszín: Agria Park bevásárlóközpont udvara

20 felállított standon 20 féle sportág ingyenes kipróbálására volt lehetősége az egész családnak játékokkal tarkítva, elsősorban a sporttal kapcsolatos helyi civil szervezeteket bevonva.

Sorversenyekkel és sportos játékokkal vártuk a családokat, akik értékes nyereményekkel gazdagodhattak.

Mindemellett nagy hangsúlyt fektettünk az egészségen belül nem csak a sportra, hanem az egészséges életmódra is, így szűrővizsgálatokkal, állapotfelméréssel és egészséges táplálkozással kapcsolatos programok tartoztak még a programelemekbe az ÁNTSZ részéről, valamint egészséges programokkal foglalkozó egri civil szervezetek részéről.

2018.04.25.Családi nap

A Családi nap a Vakvezető kutyák világnapján lett megtartva, így tematikusan illeszkedett is a világnaphoz. A Vakok és Gyengénlátók Integráló Sportegyesületével közösen érzékenyítő programokkal vártuk a látó családokat. A helyszín az Eszterházy tér volt, ami Eger egyik legforgalmasabb pontja. Ez a szabadtéri helyszín, valamint, az időpont (15-18 óra között) sok érdeklődőt vonzott. Az egyesület tagjai hasznos információkkal látták el az ide látogató érdeklődőket és emellett betekintést nyerhettek a nem látók, látássérültek mindennapi életébe.

A rendezvényre látogató családok kipróbálhatták többek között, hogy

  • milyen vakvezető kutyával sétálni úgy hogy a mi szemünk be van kötve és csak a kutyára bízzuk magunkat
  • Braille-írással olvasni úgy, hogy csak a kezünkkel tapogatjuk ki a kiemelkedő betűket
  • pingpongozni eltakart szemmel úgy, hogy az asztal két végén lévő játékosnak az asztal közepén lévő mélyedésbe kell juttatnia a csörgőlabdát
  • sakkozni eltakart szemmel (a világos és sötét mezők eltérő magasságúak voltak)
  • tandem biciklizni 2 és 3 üléssel, ahol elől a látó személy ült
  • sikerül-e helyesen kitölteni a vakvezető kutyákkal kapcsolatos tesztet (Kutyás tollakért / matricákért / kitűzőkért cserébe)
  • a gyerekeknek milyen kutyákat festenek az arcukra.

Összességében a rendezvény jó hangulatban telt el. A gyerekek elsősorban a játékos programokat élvezték (kedvencük az arcfestés és a labrador kutyákkal való játék volt, ami azonban nem csak szórakozás volt, hiszen a képzett kutyusok vezették a bekötött szemű gyerekeket és szüleiket a séta során). A szüleik a hasznosabb, tanulságosabb elemek miatt örültek a családi napnak (náluk a tandem biciklizés volt a legnépszerűbb, valamint örültek a lehetőségnek, hogy a programok által a gyermekeik empatikus készsége pozitív irányba változik). A rendezvény során arra is fény derült, hogy a lakosság nagy része nincs tisztában azzal, hogy a vakvezető kutyák pontos feladata mi is és azzal sem, hogy hogyan kell segítséget nyújtaniuk egy látássérült közlekedőnek.

2018.06.01. Intergenerációs nap

A program helyszíne komplex programmal fejlesztendő járásban volt (Heves). A közvetlen helyszín pedig az Átányi Óvoda volt, ahová a gyereknap alkalmából meghívtuk a szülőket és a nagyszülőket is. A választásunk azért esett Átányra, mert olyan mélyszegénységben élő családok élnek ott, akiknek nincs lehetőségük, vagy csak korlátozottan van lehetőségük arra, hogy olyan programokon vegyenek részt, amelyeken az egész család jól érzi magát és kikapcsolódik.

Igyekeztünk az egész családot érintő programokkal készülni, melyek által közelebb tudtuk hozni a generációkat egymáshoz. A programra meghívtuk a Fabatka Porta Palóc Játszóházat is, akiknek az volt a feladatuk, hogy játékos feladatokkal szórakoztassák a megjelenteket. A gyerekek nagyon élvezték a szórakoztató feladatokat és olyan élményekben volt részük, amelyeket nem biztos, hogy tapasztaltak már.

Továbbá a megjelent szülőknek, nagyszülőknek lehetőségük volt egészségügyi szűrésen is részt venni, ahol egészséges finomságokat kóstolhattak, valamint megnézhették testük állapotát is. A program során a megjelentek közösen játszhattak a játszótéren a Fabatka Porta által hozott népi játékokon a játékmesterek vezetésével, együtt rajzoltak és festettek is a szülőkkel és a nagyszülőkkel, illetve a helyi hagyományok is felelevenítésre kerültek. Az idősebb résztvevők közösen adták át a már átélt tapasztalatokat a fiatalabb generációknak, a közös ebéd alatt.

Összességében azt lehet elmondani, hogy nagyrészt nők vettek részt a rendezvényen, csak nagyon kevés apuka és férfi volt jelen. A hangulat mindvégig jó volt, a gyerekek, szülők és nagyszülők is nagyon élvezték a programokat.

A rendezvény végére azt a megállapítást tettük, hogy nincs nagy szakadék a generációk között, mivel a beszélgetések során arra is fény derült, hogy a családok sokszor egy háztartásban élnek és közösen élik mindennapjaikat, másrészt a szülők nagy része fiatalon vállalt gyermeket. A rendezvényen főként hátrányos vagy halmozottan hátrányos fiatal szülők és fiatal nagyszülők vettek részt a gyermekekkel és unokákkal.

2018.06.23. Családi nap

A rendezvény az Eszterházy-téren került volna megrendezésre, de az egész napos eső és a rossz időjárás miatt sajnos ezt nem tudtuk megvalósítani. A „B” opciónk a téren álló Líceumban volt, ahol végül a rendezvényen vártuk az érdeklődőket reggel 6-tól egészen késő délutánig. Ennek az lett az eredménye, hogy sajnos szétszabdaltak lettek a programhelyszínek, hogy nem egy területen voltak a különböző programelemek, sokkal kevesebben érkeztek, mint amire előzetesen számítottunk Eger központi helyszínén, jó időben, de a célja és a tervezett létszám így is megvalósult.

A Vakvezető Világnap után ekkor a Nemzetközi jóganaphoz kapcsolódva alakítottuk ki a programjainkat. Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a testmozgás, az egészségmegőrzés, a család békéje, harmóniája milyen fontos, hogy jelen legyen a mindennapi életükben. A rendezvényen szinte minden korosztály képviseltette magát, így ennek megfelelően a programok úgy lettek

kialakítva, hogy mindenki megtalálja a számára legjobb elfoglaltságot. Egész nap, korosztálynak megfelelően valósultak meg az események, ami reggeltől estig volt az az egész napos jóga, mely tartalmazott több családi jógát (ezen a kisgyermekes családok is részt tudtak venni), kezdő, haladó, profi jóga órák és kifejezetten volt jóga óra az idősebb családok, házaspárok számára is. A rendezvényen képviseltette magát az Indiai Nagykövetség is és ők nyitották meg a rendezvényt. Az érdeklődők egészségügyi szűrésen is részt vehettek a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Népegészségügyi Főosztályának munkatársai által (vérnyomás-, vércukor-, koleszterin, testzsír- testösszetétel-mérések, valamint a gyerekeknek egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos totók).

Ezen kívül játszósarkot üzemeltettünk a gyerekeknek, ahol népi játékokat tudtak kipróbálni a Fabatka Porta játékai által, valamint az indiai hagyományokat megismerve mandala- és hennafestés is a programok közé tartozott.

Sajnos, több olyan családi programot sem tudtunk megvalósítani, amit kültérre szerveztünk volna, de ennek ellenére is sok pozitív visszajelzést kaptunk a rendezvény során Az érdeklődők megismerkedhettek egy távoli kultúrával és megtapasztalhatták a jóga jótékony hatásait, ingyenes egészségügyi szűrésen vehettek részt. Összességében azt tapasztaltuk, hogy a megjelentek érdekesnek találták a programokat, szívesen vettek részt rajtuk és hasznosnak találták.

2018.08.04. Intergenerációs nap

A program komplex programmal fejlesztendő járásban volt (Heves). Azon belül is a kiskörei strandot választottuk helyszínül. Meleg nyári nap kapcsán nagyon sokan látogattak a Kiskörei vízpartra és így a mi programunkra is. Olyan szabadtéri programelemeket szerveztünk, ami minden generáció számára élvezetes volt. Tavaly is szinte ugyanebben az időpontban szerveztük a rendezvényt ugyanezen a helyszínen, így annak a sikerére alapoztuk az ideit is hasonló programokkal.

  • Kézműves foglalkozásokat mutattak be az idősebbek a fiatalok számára, melyekbe őket is bevonták (hagyományos fémdomborítással karkötő / gyűrű / nyaklánc-készítés, gyöngyfűzés)
  • Hasonló programelem volt, ahol idősek vezették be a fiatalokat a közös étel elkészítésébe (csörögefánk tésztáját gyúrták be, nyújtották ki, majd sütötték ki ott helyben egy rezsón)
  • A helyi Kiskörei Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület népviseletbe öltözött tagjai vonták be az ifjúságot a régi népdalok megismerése és éneklésébe
  • Az egészséges életmódot is szerettük volna megismertetni a generációkkal: a Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány közös tornát tartott, a Ments Életet Egyesület pedig egészségügyi szűréseket végzett, az elsősegélynyújtó alapismeretekbe vezette be az érdeklődőket, egészséges életmóddal és étkezéssel kapcsolatos tanácsokat és tippeket mutatott be
  • A homokvárépítő-, aszfaltrajzoló versenyt és a cukorkafújó ágyút a kicsik élvezték elsősorban, míg a családi sorversenyeket az egész család

Összességében minden korosztály nagy létszámban képviseltette magát a programelemekben, pozitív volt azt hallani a résztvevőktől, hogy a járás és az itt élő emberek hátrányos helyzete miatt most számos olyan élménnyel gazdagodhattak, amikre eddig nem volt lehetőségük.

2018.09.08. Családi- és egészségnap – rendezvény

Helyszín: Agria Park bevásárlóközpont udvara

Időpont: 13.00-18.00

20 felállított szabadtéri standon 20 féle sportág ingyenes kipróbálására volt lehetősége az egész családnak játékokkal tarkítva, elsősorban a sporttal kapcsolatos helyi civil szervezeteket bevonva. Többek között kézilabdával, kosárlabdával, íjászattal, ökölvívókkal stb. várta az ide látogatókat.

Családi sorversenyekkel és sportos játékokkal vártuk a családokat, akik az élmények mellett értékes nyereményekkel is gazdagodhattak. A 20 standból azok a családok, akik legalább 10-et meglátogattak, a Szerencsekereken forgathattak egészséges nasiért, sporteszközért, játékért cserébe.

Mindemellett nagy hangsúlyt fektettünk az egészségen belül nem csak a sportra, hanem az egészséges életmódra is, így szűrővizsgálatokkal, állapotfelméréssel és egészséges táplálkozással kapcsolatos programok tartoztak még a programelemekbe az ÁNTSZ Népegészségügyi Főosztálya részéről, valamint egészséges programokkal foglalkozó egri civil szervezetek részéről. Többek között vérnyomás-, BMI-, testzsír-mérések a szülőknek, a gyerekeknek pedig okos tányéron egészséges táplálkozás szemléltetése, valamint szintén interaktív táblán kézhigiéné, helyes tüsszentés és egyéb egészséges életmódhoz kapcsolatos témák.

A rendezvény alkalmával szintén a családi kötelékek megerősítése volt a célunk, azonban ez esetben a középpontban a sportolás és az egészséges életmód álltak, amit örömmel tapasztaltunk, hogy hatalmas számú érdeklődőt vonzott.

2018.11.13. Fiatalok napja – rendezvény

A Fiatalok napja a Fiatal Vállalkozói Napok rendezvénysorozat egyik részeként lett megtartva. Az Y Vállalkozói Egyesülettel közösen vártuk a fiatalokat, olyan programokkal, amelyek az életpályájukhoz, munkavállalásukhoz, pénzügyi helyzetükhöz kapcsolódnak, mire kell felkészülni ezek kezdetén. A helyszín az Uránia Mozi és Rendezvényközpont volt.

A programnapokon az Y Vállalkozói Egyesület a vállalkozások alapításához kapcsolódva tartott előadásokat, emellett pedig több standot biztosítottunk, melyek az egyéb munkavállaláshoz, karriertervezéshez kapcsolódott. A Heves Megyei Iparkamara elsősorban képzésekkel kapcsolatos standdal várta a tizen-huszonéves korosztályt, a Heves Megyei Foglalkoztatási Paktumtól szintén hasznos tanácsokat kaptak munkavállaláshoz kapcsolódóan, ahogyan a Heves Megyei Főosztálytól is

Játékosabb feladatokkal vártuk az Új Nemzedék Közösségi Tér Eger Standjánál a fiatalokat, ahol hasznos információkat kaptak a jövőbeli terveikhez szórakoztató kérdőívek és tesztek kitöltése által. Részt vett a Honvédség, akik bemutatták, hogy ők az egyik legjobb választás egy honvédelem és katonai élet iránt érdeklődő fiatal számára és várják őket. Lakhatásukat segítve az Egri Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott Fecskelakás programmal is megismerkedhettek. Jelen volt még az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Önkormányzata, akik az Egyetem által biztosított szakokat mutatták be. Erre nagy érdeklődés mutatkozott, mivel a résztvevők nagy része a 15-20 év közötti korosztályból került ki.

Megszakítás