Figyelem, civil szervezetek!

Közeleg az éves beszámolók benyújtásának határideje!
Az éves beszámoló elkészítése és leadása minden civil szervezet számára kötelező, amely nemcsak a jogszabályi megfelelés miatt fontos, hanem a szervezet átláthatóságát és hitelességét is erősíti.
Határidő: Május 30.
A határidő elmulasztása jogi következményekkel járhat, ezért mindenképp fontos időben benyújtani a beszámolót.
Ha a folyamattal kapcsolatban kérdés merülne fel, a Norma Alapítvány telefonszámán és e-mail címén egyeztetve tudunk segítséget nyújtani.
A pontos és időben leadott beszámoló a szervezet működésének egyik alapköve!
Az Indiai Összművészeti Napok című programsorozatunk ezennel a végéhez ért!
Március 26-28 között megrendezésre került az Indiai Összművészeti Napok Egerben az Indiai Nagykövetség együttműködésével. A programsorozat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem dísztermében tartott ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, majd pénteken folytatódott indiai turizmus előadásokkal, sokszínű jógaórákkal mind magyar, mind angol nyelven, kora esti gasztro kurzussal, és Bollywood-i filmvetítéssel.
Az összművészeti napok befejező napján a Színes India című rajzpályázat és kiállítás díjátadó ünnepsége került megrendezésre az Uránia moziban, ahol több mint 40 rajz töltötte be a kiállító teret. Az ünnepséget a Ramayan című kulturális előadás, amelyet Gaura-váni tánccsoport hozott el a színpadra, és henna festés színezte ki. A nap délutáni óráiban pedig a Kis Sziget Kávézó adott helyszínt a chai kóstoló különleges ízeinek, amivel lezárult a rendezvénysorozat.
Szeretnénk megköszönni minden érdeklődőnek a részvételt, reméljük legközelebb is találkozunk az Egri Norma Alapítvány rendezvényein!













Indiai napok Egerben!
Március 26 és 28 között megszervezzük az Indiai Összművészeti Napokat, melynek keretein belül lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára, hogy mélyebb tudásra tegyenek szert a távolkeleti országgal kapcsolatban.
Ha valaha elgondolkodtál már, milyen is a valóban autentikus indiai konyha, hogy a Bollywood-i filmművészet milyen értékeket képvisel a filmek világában, vagy az autentikus jóga világa, háromnapos esemény sorozatunkban megtalálhatod a válaszokat!
A programok ingyenesek, azonban regisztrációhoz kötöttek, az alábbi linkeken van erre lehetőség:
Gasztro kurzus – A regisztráció lezárult
Jóga órák – A regisztráció lezárult
Chai kósoló – A regisztráció lezárult

Klencsár Gábor, fotóriporter, “India Arcai” című kiállítása az Agria Parkban!
A fotókiállítás hitelesen mutatja be az indiai nép mindennapjait, a hagyományőrzés fontosságát, valamint a modernizáció és a tradíciók összefonódását. A megnyitón a Gaura-váni tánccsoport emelte a hangulatot színes táncelőadásukkal.
A kiállítás Március 24-ig ingyenesen megtekinthető, szeretettel várjuk érdeklődőinket!



Így telt a 2026-os év Nőnapja Egerben!
Délutáni programjainkon rengeteg látogatót köszönthettünk, hálásak vagyunk, hogy együtt ünnepelhettük Veletek ezt a gyönyörű napot!








Nőnap Egerben! 🌷
Az Egri Norma Alapítvány idén nőnap alkalmával egy kora délutántól egészen estig tartó programmal szeretné megajándékozni a Nőket. Egy nappal ami csak Rólad, Neked, Hozzád szól! A rendezvények regisztráció kötelesek, programinformációt és regisztrációs felületet az alábbi linkre kattintva talál:

Civil véradás három helyszínen is!
Írd be a naptárba, és ne hagyd otthon az irataid!

Személyes ügyfélfogadás szünetel!
Tisztelt Ügyfeleink!
Irodánkban 2026.02.05-én 10-13:00-ig szünetel a személyes ügyfélfogadás, kérjük, amennyiben kérdésük van felénk azt a normaalapitvany@gmail.com címre írják meg nekünk!

Köszönjük a megértést!
Egri Norma Alapítvány

